Kedves Anna, Köszönöm, hogy írtál. Bárcsak kijelölhetném az üzenetedet és felmásolhatnám az égre, hogy mindenki lássa. Egy kis emlékeztető jól jönne az emberiségnek :) Persze nem az a dolgunk, hogy m

Köszi, nem nagyon szoktam fórumokon írkálni de úgy éreztem ide beleillik. :) Igen elég fontos az üzenete ...:)

Az egyik ugyebár az erkölcs a másik a beleérzés....

köszi ...még mondjuk akkor nem gondoltam,hogy saját kislányunk festőművészi karrierje korai halálával ...bocsi erre ne válaszoljatok.....és milyen az élet a kis húga pont abban a művészeti gimiben szi

... Amit például nem tudtam még az Út elején, az az, hogy amikor úgy döntesz, hogy változtatsz az Életeden, akkor a legfontosabb dolog a t.ü.r.e.l.e.m. Hosszú távú türelem. A legfontosabb. Már tudod, hogy mit akarsz és persze titkon – vagy nem titkon - örülnél, ha rövid időn belül elérnéd a kitűzött céljaidat. De közben ezen a bolygón, ebben az elanyagiasodott világban maradunk, és legtöbbünknek – amikor ráébred, hogy mi az Élete célja, mire hivatott, miben vágyik kiteljesedni – már csak azért is türelmesnek kell lennie, mert valószínűleg egy ideig meg kell tartania azt az állását, amivel eddig is biztosította a megélhetését; van családja, akikről eddig is gondoskodott és szeretne a jövőben is, ezért felelősen kell döntést hoznia az új választott Úton tett lépéseiről. Türelem. Érdekes, hogy éppen a türelem hozza meg az első azonnali eredményt. Ez az eredmény a béke. Annak a békének az érzése, amit az a nyugodt tudat jelent, hogy mindent megteszel az Életed jelenlegi körülményeinek mozgásterében, bármennyi, bármilyen csekélynek tűnő is az, amit a lehetőségeid a jelen pillanatban megengednek. M2T2 Azaz: M-egteszek M-inden T-őlem T-elhetőt. Lépésről lépésre, türelmesen. Már középiskolás korom óta úgy éreztem, hogy zenét szeretnék írni, ami a szeretet hangján szól az Emberekhez, mégis amikor – már huszonévesen - elhatároztam, hogy engedem, hogy a szívem vezessen ezen az Úton, először csak annyi lehetőségem és időm volt, hogy hajnalban vagy késő este a buszon, vonaton, metrón dalszövegeket írjak, dallamokat dúdoljak fel diktafonra, zenei szoftverek kézikönyveit olvassam, és kezdetben nem volt hangszerem persze, és arra is sokáig kellett spórolnom, hogy hosszú idő után két hétre olyan szintetizátort és egy egyszerű stúdióberendezést béreljek, amivel úgy írhattam zenét végre, ahogy már rég szerettem volna. És onnan még nagyon hosszú volt az út 2009. decemberéig, amikor országszerte a polcokra került az első zenei dvd-m. Előfordult útközben, hogy egymás után akadályokba ütköztem és kételyeim támadtak, hogy folytassam-e. Azóta valahol olvastam és megtanultam, hogy „ha útközben nem találkozol akadályokkal, akkor az csak egy dolgot jelent: nem tetted elég magasra a lécet, nem mertél elég nagyot álmodni!” Örülnék, ha megoszthatnánk itt a gondolatainkat, érzéseinket az útkeresésről, az Önmegvalósításról, és szeretettel meghívlak annak a zenének a világába, amit írok: www.youtube.com/JonGeorgZENE Ha érdemesnek tartod ezeket a gondolatokat és a zenéket arra, hogy másokhoz is eljusson, akkor megtisztelsz, ha megosztod azokkal, akikről úgy gondolod, hogy örülnének neki. Köszönöm. Jon Georg

Szeretetreébredés Ez a szó jut eszembe visszatérően mostanában. Hogy nekem jutott-e eszembe először ez a szó, vagy sokan éltek már vele, nem tudom, de ez nem is számít. Amit a Szeretetreébredés jelent, az számít. Szerintem ismered az érzést, amit az Élet egy felemelő pillanata, egy inspiráló könyvrészlet, egy megható filmjelenet vagy például a szívedet megérintő zene képes kiváltani, azt a leírhatatlan érzést, amikor úgy átjárja a lényedet a Szeretet, hogy nem marad hely a pillanatban egyetlen földhözragadt gondolatnak sem. Néha csak egy röpke pillanatig tart, néha elidőzhetsz benne egy ideig. Úgy érzed, hogy a szíved nem csak életben tart, hanem átveszi az irányítást az egész lényed felett, és eggyé válsz a Szeretettel, és érzed, hogy át akarod ölelni az egész világot, az egész világegyetemet. Érzéseknek behajtani tilos!? Egy olyan világban élünk, amelyben ez az érzés nem megszokott. És mivel nem megszokott, egész zavarbaejtő, de legalábbis meglepő tud lenni, még akkor is, amikor épp egyedül vagyunk abban a pillanatban, amikor ettől az érzéstől könny szökik a szemünkbe vagy épp meg sem tudunk szólalni, mert elszorul a torkunk. Nem beszélve arról, hogy társaságban mennyire „nem helyénvalónak” érzik sokan ennek a csodálatos érzésnek átadni magukat. Pedig ez az az érzés, amit minden kitűzött célunkhoz vezető út végén várunk, a beteljesülés, a teljesség érzése, határtalan boldogság, életöröm, és biztos van még rá ezer szó, de épp azért van ezer szó, mert már ezerszer megpróbálták szavakba önteni azt, amit csak érezni lehet, és amikor érzed, akkor épp egy szó sem tudja elhagyni a torkodat. Önnek 1 elmentett üzenete van. A Szeretet érzésének ezekben a csodálatos pillanataiban érezzük azt sokan, hogy annyira keveset van lehetőségünk adni, szeretni a hétköznapokban, és hogy van egy üzenet a szívünkben, van egy cél ott elrejtve, amit már akkor is a szívünkben őriztünk, amikor megszülettünk, és amire elfelejtettünk figyelni, mert a világ azt mondja, hogy „felejtsd el az álmaidat, nőjj fel”. Ám amikor felfedezzük ezt a szívünkbe zárt célt, és elkezdünk tenni érte, és megtesszük az első lépéseket azon az Úton, amin a szívünk vezet, az Élet könnyeddé, inspirálóvá válik, temérdek ötletünk támad, fáradhatatlannak érezzük magunkat, és kétségünk sincs afelől többé a nap végén visszanézve, hogy az Életnek van értelme! 7 betű A Szeretetreébredésnek ezek a pillanatai indítottak el engem az Úton, amiről mindig is álmodtam. Így kezdtem el zenét írni és így lehet az, hogy amikor mostanában megkérdezi valaki, hogy mivel foglalkozom, akkor már természetesen mondom azt, hogy zeneszerző vagyok. Nem öntelten, hanem Szeretettel és Hálával a szívemben. Amit az Út során eddig megtanultam, azt egyrészt az élményeimből leszűrt tapasztalatok sugallták, másrészt gyakran olvasok, hallgatok olyan szerzőket, akiknek a gondolatai sok mindenre rávilágítanak, amikor visszanézek vagy épp előretekintek a következő lépéseimre. Amit például nem tudtam még az Út elején, /folyt.köv./